Nyáron megnéztem a világ legsikeresebb argentin filmjét, A Klánt, hogy aztán kritikát írhassak róla. Úgy alakultak a dolgok, hogy az írás nem jelent meg, ezért most ideje itt megosztanom,. A tovább-gombra kattintva olvasható a cikk.
"DON’T CRY FOR ME ARGENTINA"
Pablo Trapero: A klán
A helyi és nemzetközi sikereket elérő argentin rendező, Pablo Trapero immáron nyolcadik nagyjátékfilmjét ismét áthatja a politikai érzékenység. A klán olyan igaz történéseken alapszik, amelyek jelentős horderejűek lehettek az argentin társadalom számára, ezt mi sem példázza jobban, mint hogy az áldozatok hozzátartozói személyesen járultak hozzá a film létrejöttéhez.
A klán cselekményét szervesen átszövik a 80-as évek Argentínájának társadalompolitikai történései. A szereplők cselekvésének mozgatórugói szorosan kapcsolódnak a történelmi eseményekhez. Az 1982-es Falkland-szigeteki háború hatására az addig kormányzó katonai junta megbukik, a gazdasági válságot előidéző diktatúra véget ér, és beköszönt a demokrácia, ám a korábbi hatalmi mechanizmusok tovább működnek a személyes sorsok hátterében. Ennek ellenére nem politikai thrillerről van szó, hanem sokkal inkább több műfajt ötvöző drámáról: bűnügyi film, felnövéstörténet (coming-of-age), családi dráma elemei szövődnek egybe. A történet szerint az argentin középosztálybeli Puccio család hétköznapi életének egyetlen anomáliája az, hogy az apa, Arquímedes Puccio (Guillermo Francella) időnként embereket rabol, amit titkosszolgálati múltjával tud véghezvinni. A rablásokba csak néhány családtag van beavatva, mint Alex (Peter Lanzani), a film főszereplője. Alex identitásválságba kerül, miközben akarata ellenére kénytelen segíteni apja véres ügyeiben. A cselekmény több évet fog át, Puccio papa mindig igazodni próbál az aktuális politikai viszonyokhoz, azokból igyekszik hasznot húzni. A cselekményvezetés szempontjából piros pontot érdemel, hogy noha a politika átszövi a történéseket, az nem a cselekmény előterébe van helyezve, hanem tévén, rádión, párbeszédeken keresztül „szivárog be”. A történelmi események archív híradórészletek formájában megjelennek a filmben, de nem csak minket tesz ezek nézőjévé a rendező, hanem a szereplők a megrendezett sztoriban nézik az így megidézett valóságot. Ettől lesz többrétegű a mű és ezért fogható fel több, eltérő műfajfilmként is. A befejezés ugyancsak többféle müdon értelmezhető, és habár számomra inkább grot
eszknek hatott, mintsem katartikusnak, ez is csak azt mutatja, hogy az erős politikai íz ellenére nincs rövidpórázon tartva a néző fantáziája.
Több értelmezés ide vagy oda, a háttérben lappangó rendezői kommentár politikai állásfoglalása megkérdőjelezhetetlenül szembetűnik azzal, ahogyan a film a bűncselekmény-sorozatot lehetővé tevő kapcsolati hálót ábrázolja. Trapero célja ugyanakkor érezhetően nem a konkrét, megtörtént események pontos rekonstruálása, hanem inkább az adott társadalmi közeg és létmód átfogó szemléltetése. Ami nem segít az események megértésében, az az, hogy nehezen követhető előretekintéseket (flashforward) használ, ami miatt a néző időről időre zavarba jöhet. Hatalmas plusz viszont az apa alakítása. Francella finom gesztusai, intelligenciája emlékezetes karaktert keltenek életre, aki hol dühöng, hol megőrzi hidegvérét, de végig feszültségben tartja a nézőt kiszámíthatatlansága lévén. Szinte minden jelenetet ő visz előre, egy igazi argentin keresztapa. A többi színész, így a főszereplő Alex is, inkább csak kísérőként tűnik fel egy ilyen markáns alakítás mellett.
A fordulatok szempontjából sem unatkozhatunk. A sztori egyszerre két szálon fut, az apa alvilági ügyei mellett nagy hangsúly van a fiú identitáskeresésén. A főszereplő Alex egyfajta élni akaró, társadalmának politikai ármánykodásától mentesülni próbáló karakter archetípusaként jelenik meg, a két szál azonban mindinkább a saját értékei melletti elköteleződés mezsgyéjén ütközik össze, innen ered a fő konfliktus. Hiba, hogy Alex történetének megjelenítése közel sem annyira erőteljes, mint apjáé, és a film felénél jelentkező suta és kidolgozatlan érzelmi motiváció sem segít ezen.
Egy nagyon komoly és személyes, ugyanakkor az argentin körökben univerzális elbeszélést követ a film, hatásának titka kétségtelenül ebben rejlik. De vajon mennyire állja meg a helyét Argentínán kívül? A sikerek alapján úgy tűnik, nagyon is. A klán a maga kategóriájában teljesen helytálló film, csak sokféleképpen neki lehet ülni, és hibái attól függően válnak szembetűnővé, hogy mit várunk tőle. Ami megmenti az alkotást, hogy nem kell feltétlenül érteni a politikai kontextusát ahhoz, hogy élvezzük, még akkor sem, ha bizonyos motívumai lehettek volna jobban kidolgozottak. Összességében A klán egy erős alkotás, amely mindenképp megérdemli az elismerést, amit szerzett.
A klán (El Clan)
Színes, feliratos argentin-spanyol thriller, 110 perc, 2015
Rendezte: Pablo Trapero
Forgatókönyv: Esteban Student, Pablo Trapero
Producer: Agustín Almodóvar, Pedro Almodóvar, Esther García, Hugo Sigman, Pablo Trapero
Operatőr: Julián Apezteguia
Vágó: Alejandro Carrillo Penovi, Pablo Trapero
Zene: Sebastián Esofett
Szereplők: Guillermo Francella (Arquímedes Puccio), Antonia Bengoechea (Adriana Puccio), Giselle Motta (Silvia Puccio), Peter Lanzani (Alejandro Puccio), Lili Popovich (Epifanía Puccio)
Országos bemutató: 2016. július 21.
Forgalmazó: Cirko Film
Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott
