2014. december 5.-én volt alkalmam interjút készíteni a Proton Cinema egyik alapítóproducerével, Petrányi Viktóriával (Fehér isten, VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan). A beszélgetés alapkoncepciója a magyar filmipar jelenlegi működése volt, de számos más érdekes téma is előjött. 

Mennyire tekinted a mai filmezést művészetnek és mennyire iparnak, üzletnek?

Én mindig azt szoktam mondani, hogy a művészet szóval óvatosan kell bánni. A művészetet egy nagyon magas kategóriának gondolom a kultúrán belül is. Amit mi csinálunk, azt inkább nevezném úgy, mint filmkultúra vagy kulturális termék; és abban az esetben, amikor tényleg sikerül valami nagyon átfogót és eredetit alkotni, akkor merem csak azt mondani, hogy ez egy művészeti tárgy, művészeti produktum. Azért kell ezzel a szóval óvatosan bánni, mert nem minden művészet, ami kulturális céllal készül. Valami egyszerűen nem éri el az összetettségnek azt a fokát, hogy művészetnek lehessen nevezni. Bár ez csupán az én egyéni megközelítésem, valószínűleg a kultúrát és a művészetet a legtöbben már azonos fogalomként kezelnék.

A Salamon Andrással való beszélgetés során említetted, hogy amikor kiválasztasz egy filmet megvalósításra, akkor elsősorban érvényességét, aktualitását tartod szem előtt. Mennyire fontos az a szempont, hogy külföldön is sikeres legyen?

Nagyon fontos szempont, hiszen a film alapvetően egy nemzetközi műfaj, és a vizualitás miatt nagyon alkalmas arra, hogy határokat lépjen át. Mivel a vizuális nyelv nemzetközileg megközelíthető dolog, ezért különösen jó arra, mondjuk szemben az irodalommal vagy szemben a színházzal, amelyek a nyelviségbe sokkal szorosabban be vannak zárva, hogy határokat lépjen át. Éppen ezért, amikor külföldi megjelenésekre vagy külföldi hatásokra van lehetőség, az egy igazi nagy siker. De szét kell választani azokat a filmeket, amelyek csak itthon szólalhatnak meg témájuk, hangvételük, helyi jellegük miatt és azokat, amelyek nemzetközi értelemben is érvényesek lehetnek. Nem jobb vagy rosszabb egyik a másiknál, csak két nagyon eltérő kategóriát alkotnak.

Mégis, alapvetően min múlik az, hogy egy olyan filmet, mint mondjuk a Fehér Isten, külföldön is elkezdenek-e vetíteni?

Ez egy nehéz és nagyon összetett kérdés. A tartalom szempontjából nyilván azon múlik, hogy egyáltalán megszólal-e nemzetközi értelemben. Tehát bármi, amit te feszegetsz: a történet vagy akár a problémafelvetés, érdekes lehet-e a határokon kívül. Hogyha igen, onnantól kezdve stratégiai kérdés, hogy te hol szeretnéd, hogy vetítsék: inkább Európában vagy az egész világon, kis art-house láncokban vagy egy szélesebb forgalmazásban. Nyilván a filmnek van egy lehetősége, hogy hova lehet, és hova nem lehet feszíteni ezt a keretet, de ez a témán, a problémafelvetésen és hangvételen is múlik. Egy helyi komédia, amely a helyi viszonyok kis apró részleteire és vicceire épül, az várhatóan nem számíthat nemzetközi forgalmazásra, mert senki nem értené a helyieken kívül – ez ilyen egyszerű.

Nem ilyen film a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan?

Hát, nagyon ritka az, amikor valaminek a kombinációjában nemzetközi siker és hazai siker is van. Hozzá kell tennem, hogy a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan szépen utazik – tehát abszolút határt lép és van is nemzetközi forgalmazója, ami nagyon nagy dolog – de a felét nem értik a poénoknak a külföldi nézők, tehát messze nem úgy veszik és rezonálnak rá, mint itthon. Viszont például Olaszországban most nagyon szép sikereket ért el, szóval azért jól fogadják. Ez a fim egy generációs problémáról szól. Nyilván egy generációs probléma lehet egyetemes, vagy ha nem is egyetemes, de Európára nézve abszolút igaz jelenség, de itthon akkor is sokkal erősebb érvényessége van.

 „Szomorú metafora Magyarországról a Fehér Isten” – mondta egy francia kritikus. Tudatos célotok volt a nyugati világ figyelmét felhívni a magyarországi kisebbségi problémákra?

Ez is egy nehéz kérdés. Azért nehéz kérdés, mert a Fehér Isten úgy lett kódolva, hogy akinek inge, az vegye magára. Természetesen olyan társadalmi problémát vet fel, ami itthon is legalább annyira releváns, mint Európa bármely más pontján, de az Egyesült Államokban is. Mi a nyugati civilizáció valamiféle romlásáról próbáltunk beszélni és egyáltalán nem pusztán a magyar rasszista társadalomról, tehát ez egy nagyon szűk olvasat. Az ember ezt a problémát magától eltávolíthatja, ha azt mondja: „hiszen nálunk nincsenek ilyen problémák”, de mi a fehér, művelt, nyugati civilizációkban élő emberek diktátumairól és gondolkodási mechanizmusairól szerettünk volna filmet csinálni és nem pusztán a magyar társadalmi viszonyokról. Természetes, hogy Nyugat-Európában inkább úgy értelmezik, hogy Magyarországra vonatkozik, itthon viszont lehet, hogy úgy, hogy a művelt nyugatról szól. Ez az eltávolítás lényege, ami egyetemes probléma.

Szintén a múltkori beszélgetésen mondtad, hogy a Magyar Nemzeti Filmalap szerinted egy jó szellemben megalkotott, alapvetően ígéretes dolog; problémák a regulációk és a kinevezés tekintetében vannak. – Kifejtenéd, hogy pontosan mit értesz ez alatt?

Sok tekintetben pozitív és előremutató struktúra a Filmalap. Nagyon jó szakmaisággal van felépítve, ugyanakkor az elvi háttere sok elemben a stúdiógondolkodást tükrözi, tehát egy jellemzően angolszász gondolatmenetet, és ez itt, az európai finanszírozásban konfliktusokat szül. Mondok egy példát, ez a kedvenc példám: A world sales[1] tekintetében az, hogy ki dönti el, hogy ki adja el a filmet és hogyan értékesíti külföldön, azt a filmalap elég szigorúan korlátozza, pedig ez teljesen szabad választás Európa akármelyik másik országában. Ezek olyan pontok, ahol a produceri érdekek ütköznek a Filmalapnak az érdekeivel, ezért ezeken még gyúrni és alakítani kell. A kinevezések tekintetében ez egy állandó anomália – ugye mindig az a kérdés, hogy a kinevezések mennyire demokratikusak és mennyire nem – én bizonyos szakmai végletekben nem gondolok túl sokat a demokrácia hatékonyságáról. Attól még, hogy mindenki szavazhat valamiről, nem biztos, hogy a legjobb eredményre lehet jutni, ugyanakkor nagyon fontos az, hogy a szakmai szervezeteknek a véleménye ki legyen kérve a kinevezés kapcsán.

Ha a Filmalap egy sikeres filmet támogat, akkor vissza kell fizetni a támogatást vagy annak egy részét?

Nem hogy egy részét, hanem a Filmalap beszállása egy úgynevezett pro-ráta rendszerben működik, ez azt jelenti, hogy a beszállása arányában részesül. Tehát, ha a Filmalap a költségvetés 40%-át nyújtja támogatásként, akkor ő a bevételek 40%-ának tulajdonosa lesz. Tehát ugyanazt az arányt kapja, mint amit beletett.

Mi történik egy gazdasági bukás esetében? Ki viseli a következményeit?

Hogy mondjam… Ilyen értelemben mindenki és senki. Mindenki, mert ugye senkinek nem következik bevétele és senki, mert visszafizetési kötelezettség a támogatással nem keletkezik. Egy gazdasági bukás ilyen értelemben tehát senkinek sem jó, sem a Filmalapnak, mert nem lát soha egy fillért belőle, sem a producernek – neki több szempontból sem –, de nincsen pénzügyi következménye. Annak van egyedül pénzügyi következménye, hogyha nem készül el a film, mert azt kompletten vissza kell fizetni. Ott egy szigorú szabályzó van, de egyébként ez teljesen érthető is, hogy ha állami támogatásból nem készül el valami, azt vissza kell fizetni.

Ma Magyarországon, ha a Filmalap nem támogat egy játékfilmet, még van esélye egyáltalán a filmnek arra, hogy elkészüljön?

Azt gondolom, hogy van. Sajnos nem igazán sok és nem hivatalos forrásokból támogatva. Ez egy nagyon kicsi ország, és mint általában a kis országokban, nagyon kevés forráslehetőség van. Itt a legnagyobb szakmai probléma nálunk nem az, hogy csak egy filmalap létezik, hanem hogy a televíziók gyakorlatilag kompletten kihátráltak a filmgyártás, de akár még a televíziós filmgyártás mögül is. A közszolgálati tévét én nem minősíteném közszolgálatinak semmilyen értelemben sem, ugyan gyárt már dolgokat és nem is mindegyik rossz. Előfordulhat, hogy privát emberek összedobnak valamit – erre van példa, de nagyon ritka és nem lehet rá egy üzletet, üzletmodellt építeni. A kereskedelmi tévék pedig minimálisan vesznek részt abban az egy-két produkcióban, és az is megszámolható. De hogyha az elmúlt időszakot megnézed, akkor ott 26 filmből vagy 17-et nem támogatott a Filmalap, tehát valamilyen módon elkészülnek, utat találnak maguknak.

VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan (2014)

A Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan költségvetését jórészt ti álltátok, ugyanakkor számos alapítvány és cég is támogatta, mint a We Love Budapest, a Simó-alapítvány, az Összpróba, az fbi-stúdió, vagy a Tap Portugal. Hogyhogy ilyen sokan támogatták éppen ezt a filmet?

Egy low-budget filmnek az a finanszírozási lehetősége, hogy gyakorlatilag nagyon sok forrásból pici összegeket kér a producer. Berkes Juli volt a nagyon ügyes és hatékony producer e mögött a produkció mögött, aki gyakorlatilag minden, a filmből adódóan szóba kerülő helyre elment, így a Finlandiához és a Tap Portugálhoz, és egészen kicsi, de számunkra nagyon jelentős összegeket vagy valamilyen támogatási formákat sikerült mozgósítania. Itt azért a Főiskolának is van benne pénze, amit a Filmalaptól kapott, ez egy nagyobb összeg, illetve van egy másik nagyobb összeg, amit mi adtunk oda készpénz támogatásként. De a többi pénz ilyesfajta alapokon és szponzorációkból jött. A We Love Budapest az egy késői beszálló, ők a forgalmazási szakaszban szálltak be, a film népszerűsítésére.

Egy olyasmi cégnek, mint mondjuk a Tap Portugal légitársaság, miért éri meg támogatnia egy magyar low-budget filmet?

Nem éri meg semmilyen értelemben. Én azt gondolom, ez nagyban múlik azon, hogy az adott pillanatban a producer mennyire meggyőző arról, hogy ez egy fontos ügy. Tehát itt valaki a túloldalon, mondjuk a marketingigazgató azt gondolta, megsegíti a fiatal művészeket és az nem baj, ha a Tap Portugal logója egy felnövekvő fiatal generáció első alkotásán van, szóval ilyen értelemben az ő részükről ez egy jól kihelyezett állítás: „Mi támogatjuk a fiatal művészeket!” Nekünk pedig nagyon fontos az a pár repülőjegy, amit ezért cserébe megkaptunk. De ez nem gazdasági megfontolás.

Akkor létezhet olyan, hogy szívesség?

Hát, a szívességnél mégiscsak többről van szó, mert ezeknek a nagy cégeknek, nagy korporációknak fontos, hogy valamilyen állításokat tegyenek általában társadalmi vagy kulturális területeken is, és ezt egyre inkább elvárják tőlük. De kérdésedre válaszolva: igen, nagyon is létezik szívesség és elég sok minden épül rá.

A Filmalap egyablakos rendszerben működik, amit sokan kritizálnak, de ez a rendszer külföldön is jellemző, olyan helyeken, ahol virágzik a filmipar. Lehet, hogy ez egy jó irány a magyar filmgyártás számára is?

Az egyablakos rendszer mindenképpen nehézség, mert vagy el tudod készíteni a filmedet, vagy nem. Inkább azt mondom, hogy ez egy természetes paraméter egy ekkora országban. Ha lenne normális televíziózás és egy jól működő Filmalap, ezzel egy akkora ipart, ami nekünk van, el lehetne látni. Az egyablakos akkor veszélyes, hogyha nem elég nagy a diverzitása. Magyarul, ha nem gondolkodik eltérő filmekben – ami egyébként erre a filmalapra nem áll –, mert akkor a filmgyártás beszorulhat egy nagyon vékony sávba. Így sok olyan alkotó, aki ebben a gondolatmenetben nem tud vagy nem akar működni, kiszorul. Ez egy valós veszélye a rendszernek, amiért jogosan érik a kritikák, de ez nem az egyablakos rendszer hibája, hanem a körülötte lévő iparé, ami nem iparkodik a filmeket támogatni. A televíziózás sokkal nagyobb probléma, főleg a közszolgálati televíziózás. A kicsi országokban többnyire egyablakos rendszer van, de az nem olyan, mint Magyarországon, mert nekik van televíziójuk. A cseheknek és a szlovákoknak is egy filmalapjuk van. Nagyon ritka az, hogy a kis, régióbeli országoknak két-három filmalapja lenne. Hogyha kevés embernél van egy erős jogosítvány, akkor mindig az a kérdés, hogy akinél van, az él vagy visszaél vele. Amíg nem él vissza vele, nem szűkíti a tartalmakat, nem zár ki bizonyos filmtípusokat, tisztában van a helyi értékével és dolgával, addig nem probléma, hogy egy ablak van. Abban a pillanatban, hogy elkezd autoriter módon működni, kezdődnek a bajok.

Egy 2013-as interjúban beszéltél arról, hogy konstruktív javaslati pontokat állítottatok össze a Filmalap számára. Sikerült meggyőzni őket bármiben?

Sajnos nem a legfontosabbakban. A kis és praktikus dolgokban szinte minden ponton, tehát sokat ment előre az együttműködés. Ezek nagyon szakmai dolgok, de hogy példát hozzak: a 20% beszállás elszámolásának módja, vagy a finanszírozási terepen a 10% kötelező külső forrást már nem kell bizonyítani, az eljárási díjak valójában elszámolhatóak lettek, stb. Egyszóval sok kis dolog ment előre, ugyanakkor maga a bürokratikus rendszer szigorodott és nem előnyére. Az előkészítés során nagyon sok olyan lépcsőben kell szerződésekkel és megállapodásokkal igazolni a folyamatot, aminek nincs feltétlenül ott és akkor helye. Ez a world sales dolog semmilyen értelemben nem oldódott meg. Tulajdonképpen az egy igencsak neuralgikus pontja a filmgyártásnak, hogy minden elkészülő film, amely 50% fölött kap állami támogatást, illetve ami nem éri el a 100.000 eurós sales beszállást, az automatikusan a magyar filmalap forgalmazásában kerül ki a külföldi piacra.

Te személyesen hogyan éled meg azt, hogy a Magyar Nemzeti Filmalappal kell dolgoznotok?

Számomra szakmailag ez egy elfogadható helyzet, amiben a konfliktusokat abszolút be kell vállalni és sok pontban érdemes, és én úgy érzem, lehet is vitázni vele. Azok a pontok, amelyek nem mozdulnak előre, ott abban bízom, hogy egyszer valamilyen úton-módon mégis előremozdulnak majd. Szerintem jelenleg alkalmas a struktúra arra, hogy kooperáljon a magyar film igényeivel. Az lesz hosszú távon a kérdés, hogy a vezetőség változásával mennyire tud érzékeny maradni még mindig a tartalmak sokszínűségére, illetve, hogy a túlszabályozó jellegéből mennyire veszít. Ha nem tud belőle veszíteni, az biztosan sok kényelmetlenséget fog nekem is okozni, ennek ellenére most azt látom, hogy egyelőre megy.

Egy kormányváltás előrelendítené az együttműködést is?

Nem hiszem, sajnos. A kormányváltás nagyon sok mindent előrelendítene, de hogyha a Filmalap szabályrendszere ez marad, akkor ilyen értelemben nem feltétlenül érinti.

Négy díjat nyert a torinói filmfesztiválon Reisz Gábor diplomafilmje, a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan. Gondolod, hogy egy friss tehetségnek 2014-ben több esélye van kibontakozni, mint korábban?

Nem, nincs több. Egy tehetségnek mindig meg van az útja és mindig meg is találja az útját. Reisz Gábor 1998-ban épp olyan tehetséges lett volna, mint 2014-ben. Bizonyos értelemben piaci szempontból nézve sokkal nehezebb ma kibontakozni, mert jóval szigorúbb a piac és sokkal butábbak az elvárások, ezt merem mondani. A média részéről mindenképpen „egy lépcsősor” olvasatban várnak el dolgokat a magyar filmtől. Nem gondolom tehát, hogy könnyebb. A piac szempontjából szinte biztosan nehezebb. Sokkal ignoránsabb a közönség, és sokkal kultúratagadóbb a kor.

A Proton Cinema aktív szerepet vállal kisebbségi koprodukciókban is. Milyen együttműködésről beszélhetünk?

A kisebbségi koprodukciók a másik neuralgikus pontja a Filmalapnak. Nagyon nehéz érdemben kisebbségi koprodukciót összehozni, mert jelen pillanatban a szabályozás ezt nem segíti. Ez egyike a pontoknak, amin nem ártana változtatni. A kisebbségi koprodukció az egy együttműködést jelent a tartalom fejlesztőjével, a fő producerrel, aki ebben az esetben mondjuk egy európai – dán, svéd, német, angol, francia – producer lehet, és hogyha az ember mellé szeretne állni ennek a tartalomnak és azt gondolja, hogy van magyar vonatkozása, van valami érdemi válasz arra, hogy ennek miért kell magyar állami pénzből is elkészülnie, akkor lehet pályázni vele. Viszont sajnos nagyon nehéz a kisebbségi koprodukciók élete. Egyelőre mi olyan kisebbségi koprodukciót csináltunk csak, amelyben nem filmalapos pénz volt, hanem Eurimage[2]-pályázat, illetve adóvisszatérítés, de nem volt benne állami magyar pénz.

Ki kezdeményezi a koprodukciót?

Egy koprodukciót mindig a többségi fél kezdeményezi, a Viharsarok esetében mi kerestük meg egy régi német kollégánkat. A régi alatt azt értem, hogy ismerem őt produceri szövetségekből, fesztiválokról és majdhogynem barátok vagyunk. Tehát megkerestem őt, hogy érdekelné-e őt ez a film, mert nagyon olyan az ízlése, hogy ő ezt szeretné. Őt érdekelte, s így történt.

Tehát vannak olyan ötleteitek, amelyekről érzitek, jobban működnének koprodukcióként?

Így van, például a Viharsarok-nál ez nagyon adta magát. Egy film, ami német-magyar focisták barátságáról és szerelmi viszonyáról szól, Németországban kezdődik és van benne egy német szereplő, az üvölt a koprodukcióért. Tehát ez egy tipikus helyzet, amikor a történet igazolja és okolja azt, hogy miért kell koprodukcióban készíteni. Lehet e nélkül az erős tartalmi elem nélkül is koprodukciót csinálni, de jóval nehezebb, mert indokolni kell. A Viharsarok esetében viszont ez abszolút logikus volt.

A külföldi filmesek hogyan ítélik meg a magyar filmszakma képviselőit?

Nekünk egy elég jól működő külföldi networkünk van, mert azért 16 éve vagyunk kint európai piacon jóformán folyamatosan, majdhogynem a kezdetektől. Ez idő alatt sok embert meg lehetett ismerni, sok közeli kollégát és barátot szereztünk. Szóval nem egy idegen helyzet nekünk, amikor külföldi fórumokon beszélgetni kell ezekkel az emberekkel. Alapvetően jó a viszony és kedvesek, figyelik a munkánkat és követik.

Úgy tudom, rövid produceri kurzusokra jártál külföldön. Milyen különbségek vannak a szakmai felfogásban?

Talán az volt a legszembetűnőbb a külföldi kurzusokon, hogy nem volt számukra kérdés, hogy a dolog technikai része tanítható. Ez a szakma nagyon sok konkrét tudásból áll és nem pusztán felfogásból, művészetértelmezésből vagy esztétikai és emberi aspektusokból, és a technikai dolgok taníthatóak. Ők ezt nagyon egyszerűen elválasztották és megpróbálták megtanítani, tehát egy nagyon hatékony oktatás volt. Az is különbség, hogy a külföldiek számára nem kérdés, hogy a producer kreatív partner és a film legfőbb felelős embere. Egy pillanatig sem gondolták azt, hogy pusztán vezetőket és kivitelezőket, nem pedig kreatív igazgatókat akarnak képezni.

A forgatásokon mindig jelen van a producer?

Nem. Ez múlik a rendező és a producer viszonyán. Ha közeli a viszony és jó az együttműködés, akkor van arra igény, hogy ott legyen, mert akkor ő tud egy szempont lenni. Ha neki igénye az, hogy bármikor kimenjen és ezt a folyamatot ellenőrizze, akkor természetesen bármikor jelen lehet, de tulajdonképpen a belátására van bízva, hogy szerinte mennyire kell a jelenléte a forgatás alatt ahhoz, hogy menjenek a dolgok. Tehát van olyan forgatás, amin szinte alig. Én azt gondolom, hogy az a producer, aki soha nem jár ki forgatásra vagy maximum kimegy kétszer köszönni, az egy csomó érdekes pillanatból kimarad, és sok helyen elveszíti a kontrollt. Szerintem jobb menni forgatásra, mint nem.

Gondolkoztál azon karriered során, hogy külföldön dolgozz?

Hát gondolkozni mindig gondolkoztam… Aki itt él, annak egy idő után mindig mehetnékje támad a helyi viszonyoktól és a politikától. Egy idő után mindig valahogy ott tart az ember, hogy azon agyal, hol máshol lehetne élni, de sosem jutott messzebb ez a gondolat. Állandóan felmerülő kérdés, hogy máshol is lehetne dolgozni. Nyilván lehetne. Valószínűleg én is tudnék dolgozni máshol, de az, hogy itt van ez a cég, amely működik, és nagy elánnal megy előre, ez egy hatalmas felelősség és nem tudnám külföldről irányítani.

Kornél visszatérő gondolata, hogy miért nem visszük a céget vagy a cég egy részét és helyezzük el külföldön. Én a magam részéről ehhez eléggé kishitű vagyok, nem igazán látom, hogy miért lenne olyan országokban, ahol jól működő és nagyon megalapozott cégek vannak, érték az, amit mi tudunk, szóval mit tudnánk hozzáadni egy olyan helyhez, amiről mi magunk egyébként csak keveset tudunk.

Azért kérdeztem, mert ezt a kérdést 2003-ban is feltették neked. Akkor hasonló választ adtál, szintén hivatkoztál a Proton Cinemára. A cég mára jelentős stabilitást adott neked…

 Igen, stabilitást, amiért nagyon meg kellett küzdeni. A kezdeti években ez a vállalkozás csak vitte a pénzt. Nem is a mostani helyünkön kezdtünk, hanem a lakásomban, onnan egy tíz négyzetméteres szobában folytattuk, aztán a mostani részünk egy bérelt irodarészébe léptünk tovább és csak aztán lett meg teljesen a mostani hely. Tehát ezek fokozatos kis előrelépések voltak, lassan már 12 éve. Ráadásul csak az utóbbi néhány év hozta meg a munkánk gyümölcsét, szóval nem beszélhetünk folyamatosságról. Ma már felelősséggel jár a cég, nagy részben az emberekért, akik itt dolgoznak… Hat évvel ezelőtt könnyebb lett volna összecsomagolni, az biztos.

Mennyire szokványos, hogy a producer mögött egy ilyen cég van, mint amilyen a Proton Cinema?

Ez szinte mindig így van, kevés a szabadúszó producer. Többnyire úgynevezett gyártó cégek élén vannak a producerek. Ebben a cégben van benne Mundruczó Kornél is. Sok fontos más cégtársunk van, de Kornéllal birtokoljuk.

Ugyanabban az interjúban mondtad, hogy reméled, az EU csatlakozással a magyar filmesek számos új pályázati lehetőségekhez juthatnak majd. Mennyire igazolódtak be a reményeid?

Az nem kérdés, hogy az EU-hoz való csatlakozás ebben az iparágban is különösen fontos volt. Tehát önmagában az, hogy egy koprodukciót létre lehet hozni, a számlázási és gazdasági szabályok az EU országok együttműködésére vonatkoznak, az nekünk mind csak jó. Mind a munkavállalást, mind a számlázást tekintve, mind önmagában azt a tényt tekintve, hogy az EU részeként ennek az egész európai gondolatnak a részei lettünk. Az európaiak tradicionálisan igencsak büszkék az audiovizuális kultúrájukra, ezért elég komoly összegek váltak elérhetővé EU-s alapokban. Az EU törekszik arra, hogy az európai filmkultúrát erősítsék.

Színházi tapasztalataidat, dramaturgiai tudásodat mennyire kamatoztatod mint producer?

Egy producernek muszáj valamilyen szinten dramaturgiai tudással rendelkeznie. Nem mondom azt, hogy dramaturgnak vagy forgatókönyvírónak kell lennie, de kötelező, hogy képes legyen érdemben olvasni egy forgatókönyvet. Anélkül ez nagyon nehezen menne, szóval legalább minimális dramaturgiai érzéke kell hogy legyen. Én ugyan gimnáziumban is tanultam dramaturgiát, majd később is, csakúgy, mint forgatókönyvírást, ezért tőlem és a tanulmányaimtól nem idegen ez a dolog. Ennek ellenére azt mondom, hogy ha egy órát nem tanultam volna dramaturgiát, akkor is muszáj lenne, hogy legyen ilyen tudásom valahogyan. Ma is foglalkozom forgatókönyvírással és szinopszisírással. Régen én írtam egyedül, most már Véber Katával együttesen írjuk Kornél filmjeinek szinopszisát, mert az egy valamennyire produceri műfaj. Ez alatt azt értem, hogy szinopszis írásakor muszáj tisztában lenni a marketingszempontokkal is.

Mundruczó Kornél Jég című színdarabját tervezitek megfilmesíteni, de nem ez az első eset, amikor színdarabból filmet csináltok. A filmnek egész mások a törvényei. Hogyan tudjátok átemelni a művet, hogy az működjön?

Igazából nem a színdarabot filmesítjük meg, hanem a regényt. Itt egy klasszikus regény adaptációjáról van szó, mint ahogy a színdarab is a regény alapján készült. Bizonyos értelemben használni fogjuk azt, ahogyan a regényt dramatizáltuk színpadra, de lesznek elemek, amelyeket teljesen máshogy fogunk megközelíteni. Nem az a célunk, hogy a színdarabot, hanem hogy a regényt adaptáljuk újra, ez alkalommal filmre. Miután így van, ahogy mondod, hogy nagyon mások a törvényszerűségek, nem lehet az adaptációnak a mikéntje sem hasonló, mert egészen más az, amit egy film realizmusa megenged, és amit a színház tökéletesen absztrakt világa enged meg. Egyébként nem hiszem, hogy a Jég lesz a következő filmünk, még lesz előtte más, de nagyon bízom abban, hogy elkészül.

Mi lesz a következő film?

Ha tudnám, egy okosabb ember lennék… Nem tudom. Több vasat tartunk a tűzben, többek között a Repülő ember-t, ami már egy fejlesztett munka.

A Repülő ember van a legfejlettebb stádiumban?

Mondhatjuk. De ez sokszor nem jelent semmit, mert van olyan, hogy a legfejlettebb stádiumban levő filmet hirtelen beelőzi valami hirtelen jött ötlet. Például a Fehér isten ilyen volt, már kész volt a Repülő ember, amikor ahhoz hozzáfogtunk.

Azt hinné az ember, hogy egy olyan ötlet, mint a Fehér isten, nem egy pillanat alatt jön.

Nem, az egy 2012. júniusi ötlet volt és nagyon gyors volt a produkció. Az ötlet onnan jött, hogy Kornél egyszer csak felhívott és azt mondta, van egy hatalmas ötlete és figyeljek, mert biztosan ki fogok borulni tőle. Azt mondja, született egy víziója, miután megnézett egy dokumentumfilmet éjszaka, ami a kallódó kutyákról szólt, plusz egy színdarab miatt járt is egy kutyatelepen, és én mit szólnék ahhoz, ha lenne egy film, amiben kitett kutyák lennének a főszereplők. Úgy emlékszem, azt mondtam, hogy elment a józan eszed – és letettük a telefont. Pár órával később visszahívtam és mondtam neki, hogy szuper ötlet.

Egyébként nagyon jó a film. Gratulálok.

Köszönöm. Egyébként a Van valamit is szeretted, mondtad múltkor. Örültem neki.

Igen. Akivel megnéztem és én is azt gondoltuk, miután kijöttünk a moziból, hogy ez szinte egy hibátlan film. Én ennek a generációnak, amiről a film szól, csak maximum az alsó részét súrolom, ennek ellenére sokszor magamra ismertem benne. Az a jó ebben a filmben, hogy mindenki tud találni benne valamit, ami rezonál vele.

Nekem tök érdekes volt, amikor először néztem az első vágatot. Ugye én egy jó tízessel vagyok idősebb, mint akiket ez a film megszólít. Először azt gondoltam, hogy szedjétek már össze magatokat. Azt hittem, hogy ez a bénázás nem elég drámai dolog. Hol a sztori? Hol a büntetés? Hol a jutalom? A semminek az ennyire poétikus megközelítéséről nem tudtam elképzelni, hogy igaz lehet generációs értelemben. Amikor megértettem, hogy mennyire pontos, akkor nagyon elvitt a film és rettenetesen boldog voltam. De be kell látni, hogy egy idősebb generáció nem feltétlenül tud mit kezdeni vele. Én a film háromnegyedénél már csak arra tudtam figyelni, hogy „kisfiam, szedd már össze magad, vállalj munkát, csajozz, csak valami történjen”. Szóval biztos vagyok benne, hogy létezik egy generációs választóvonal. Több idősebb ismerősöm is mondta, hogy „rohadt jó ez a film, de hogy tényleg így élnek ezek?” Mondtam nekik, hogy valamit el kell fogadnunk ebben, mert úgy tűnik, hogy nagyon sok embert megszólít.

Amikor láttad, hogy ez a koncepció működik, érezted, hogy ez sikerfilm lesz?

Igen, onnantól kezdve tudtam, hogy az lesz. Éreztem, hogy ez az a szakmai kategória, amit úgy neveznek, hogy kultuszfilm. Amikor kifejezetten egy olyan húrt sikerül megpendíteni, ami igazi és friss, attól a filmnek születik egy plusz húzóereje.

Ez neked intuíció vagy szakmai tudás?

Intuíció. Amikor először láttam a végleges verziót, akkor még nem vettem volna mérget rá, de az első olyan vetítésen, ahol volt közönség, már lehetett érezni.

De gondoltad volna, hogy külföldön is sikeres lesz? Hiszen egy annyira magyar valóságot mutat be.

Az mindig egy nagy kérdés, hogy ami itthon működik, mert ennyire sok értelemben szól a késő huszonéves magyar társadalomról, az mennyire jön át más országokban. De mivel szerintem a generációs súlya erősebb a dolognak és egy olyan generációról beszélünk, amely maximálisan Európában tanul, jön-megy, beszéli a nyelvet, ezért gondoltam, hogy érteni fogják. Illetve a film formailag és stilárisan tele van bátor és szellemes megoldásokkal, tehát nem volt meglepő, hogy fesztiválokon is működne, bár biztos, hogy kisebb mértékben, mint egy igazán univerzális és fajsúlyos témát boncolgató mozi.

Kicsit a dogmafilmekre emlékeztet. Nagyon alacsony volt a költségvetése, mégis meglepően jól néz ki vizuálisan. Ez hogy sikerült?

Szerintem ez részben azért van, mert nagyon jó formaérzéke van a Gabinak és az operatőröknek, akik a forgatás során részt vettek a munkában, valamint egészen elképesztő eszközparkkal dolgoztak. A digitális technika nagyon sok mindenre képes, tehát amit filmen soha nem tudtunk húsz forintból megcsinálni, azt digitális technikában nagyon sok, egészen olcsó eszközzel lehet. A formanyelv igényessége Gabit illeti, és Juli[3] nagyon sokat tett ahhoz hozzá, hogy az utómunka halálprofi legyen. Nagyon jó fényelést kapott, a hang is profi stúdióban készült, egy csomó cég vállalt benne komoly szakmai munkát, és ami máskor milliókba kerülne, azt kb. nulláért csinálták meg. Tehát a film technikai elemei azok professzionálisak voltak, csak a felvételek idején volt nagyon minimális az egész.

Visszatérve a Fehér istenre: Nem féltetek, hogy a kutyás jelenetei nem fognak működni?

De, nagyon féltünk attól, hogy nem fog működni, ezért nagyon ki lett centizve az egész. A forgatókönyv első verziója még sokkal többet tett a kutyákra, ezért később inkább megpróbáltuk az emberi aspektusokat is erősíteni, hogy egyensúlyban legyenek. Az volt a célunk, hogy a néző ténylegesen izguljon azért, hogy a kutyákkal mi történik, hogy találkozzanak, hogy menjen együtt, meg ilyenek. Féltünk, hogy ha csak a kutyáknál maradunk, akkor ez pusztán filozófia marad. Egy idő után szerencsére már körvonalazódott, hogy működni fog, főleg az amerikai kutya miatt, aki gyakorlatilag úgy működött, mint egy ember. Egészen elképesztő volt.

A főszereplő kutya? Azt nem két kutya játszotta el? Egy barátságos és egy agresszív?

Igen, de valójában nem. Az lenne az evidens, hogy a morgásokat csinálta ez egyik és a barátságos dolgokat a másik, de egyáltalán nem így volt. Például a mi kutyánk ügyesebben tudott morogni, de a másik ügyesebben tudott ugrani. Teljesen össze-vissza volt.

A magyar ajánló egy kicsit megtévesztő. Mintha egy thriller lenne a film, pedig nem az.

Az mindig nagy vita, hogy milyen hangvételű legyen az ajánló. Az szokott kérdés lenni, hogy az ajánlóban mennyire akarod ráhangolni a nézőt a filmre, vagy mennyire viszed be a moziba. Kicsit csalni lehet, a finom megtévesztés része a marketingnek, de nagyon hazudni tilos. Azt nem lehetne megtenni, hogy úgy vágjuk össze, mintha egy akciófilm lenne, mert a nézőnek az nettó csalódás. A forgalmazó, az Intercom úgy döntött, hogy beleviszi a thriller elemet és a kampány során a thriller szót használni is fogja. Erről is hosszú vita volt, én nem akartam, hogy használják, de végül rájuk hagytam. Végül is kellenek a hívószavak. Amikor azt mondom: „Mundruczó. Thriller. Izgalmas képsorok.” és amikor azt mondom: „Mundruczó. Dráma. Kutyákról.” – egész más a kettő és itt arról van szó, hogy be kell vinni az embereket a moziba. Úgyhogy ez egy kicsi csúsztatás volt. De nyilván ez egy játék is volt a műfajjal. De ha látnád az amerikai trailer-t… Valami hihetetlen. Az egy igazi amerikai trailer. Semmi köze semmihez. Annyira máshogy gondolkoznak az amerikaiak, hogy az elképesztő. De szakmailag nagyon jól működik, olyan anyanyelviséggel beszélik ezt a részét a szakmának. Öt európai grafikus dolgozott a plakáton itthon, az amerikaiak meg egy hét alatt rittyentettek egy olyat, hogy verte az összes európai grafikust. Közben pedig, amikor a filmről beszélsz velük, annyira mások. Tíz amerikaiból tíznek kellett elmagyarázni, hogy miért White god a címe. Ha a címet nem értik, akkor mi a francot értettek meg belőle?

Még csak szakmai vetítések voltak az USA-ban, de úgy tűnik az eddigiek alapján, hogy az amerikaiak nagyon kiborulnak tőle. Aki nem megy ki közben, az nagyon szereti, de sokan nem bírták végignézni. Ez a film nekik abszolút egy határátlépés, hogy ennyire felveted nekik ezt a dolgot, hogy vannak kutyák, akiknek rossz soruk van. Ha emberi rossz sorsokról beszélsz, az teljesen oké nekik, de az állatkínzós dolgokat nem bírják.

A film sikert aratott; ennek ellenére van, amit megváltoztatnátok benne?

Közép tájt valószínűleg 7-8 perccel rövidebb lehetne a film, mert ott egy ritmusnehézség van benne. Ehhez a részhez rengeteg vágás után sem mertünk hozzányúlni, de összességében nagyon nehéz megmondani, hogy min lett volna érdemes változtatni, ugyanis még friss az egész. Ebben az értelemben azt hiszem, semmi nem tökéletes, csak valami kicsit tökéletlen és valami nagyon tökéletlen. Kevés olyan filmet láttam, amire szakmailag azt mondanám, hogy egy perc sem volt rossz helyen benne. Azt is gondolom, hogy ez az egész egy igencsak csúszós terület… Akkor tudod, hogy egy film túl hosszú, amikor az emberek mondják, hogy volt benne 5 perc fölösleges rész, de mindegyik másikra gondol. Tehát nehéz objektívan eldönteni, hogy mely részeket érdemes megvágni.

Engedj meg még egy kérdést: van olyan filmes stílusirányzat, amit inspiratívnak éltél meg?

Mi a dogmafilmek kezdetekor voltunk pályakezdők, ez a 90-es évek. Érdekes dolog, hogy nektek ez egy 10 éves dolog, de nekünk még nagyon a jelen, hogy épp történik a dogma. Amikor láttuk a Születésnap-ot, úgy voltunk vele, hogy úristen, mi ez az ötlet… Abszolút inspirált. Szóval ez a dogma egy rohadt nagy húzás. Úgy gondolom, az európai filmet azóta is ezernyi tekintetben meghatározza.

Horányi Péter

[1] Külföldi terjesztés

[2] http://variety.com/t/eurimage/

[3] Reisz Gábor rendező, Berkes Júlia produce